A mozgás gyönyörű kopottsága
december 10, 2011
Kevés mozgásszínházi előadás érintett meg annyira, mint Tanaka és Shiho duója, illetve Tanaka szólója (Desiré színházi fesztivál, Szabadka).
Nehezen tudnék beszélni róla, de ha megpróbálnám, csak a legnagyobbak kései művészetéhez tudnám hasonlítani. Bach vagy Beethoven vagy Shakespeare öregkori műveihez, ahol nincs már semmi felesleges, nincs semmi túlzás. Ami van, az nem más, mint egyfajta gyönyörű kopottság. Csontokig lecsupaszított lényeg ‒ amikor nincs már bravúr, nincs elbűvölő ügyesség, nincsenek díszletek. Két szögesdrót van az ég és a föl közé kifeszítve. És mégis: a végsőkig lecsupaszított színpadon fokozhatatlanul intenzív a jelenlét.
Rilke mondja, hogy ha az angyalok megölelnének minket, elégnénk létük erősebb tüzétől.
Ezen a ponton kezdődik a szépség.
december 10, 2011 - 10:43 de.
Ez nagyon szép. Nem is kell több szó.
december 10, 2011 - 7:15 du.
Az öregség himnuszáról mégis nehéz beszélni, sajna rosszul értik akik még a már európában is elhagyott dekorativ táncszinhaz után vágyakoznak….. és azt hiszik az a kortárs vagy modern….Szerintem is a Desirén látott Min Tanaka és Shiho Ishihara dolog tánctörténeti jelentőségű…..