A költészet szivárvány-súlya

április 4, 2012

Fél évvel ezelőtt, állítólag, kaptam egy irodalmi (egész pontosan: költészeti) ösztöndíjat. Persze, a „kaptam” kifejezés, mint rögtön látni fogjuk, ebben az esetben költői túlzásnak tekinthető: helyesebb lenne úgy fogalmazni inkább, hogy néhány kollégámmal együtt nekem is „odaítélték” az említett irodalmi (költészeti) ösztöndíjat.

A hírről akkoriban a Magyar Szó-ból értesültem. Másnap interjút is kért tőlem a lap, és kissé kelletlenül ugyan, de elmondtam, hogy mit gondolok erről. (Nem hosszú, idemásolom: „Őszintén szólva, nem értem, miért kellene odafigyelni egy ösztöndíjra, vagyis hogy miért tulajdonítunk „hírértéket” neki. Vagyis értem persze, nagyon is értem sajnos, és egyáltalán nem tartom jónak, hogy ez hírnek számít az ilyesmi. Éppen ellenkezőleg: azt gondolom, hétköznapivá kellene válnia az ilyen ösztöndíjaknak, minél több írónak, költőnek, zenésznek, festőnek kellene ilyen vagy hasonló ösztöndíjat kapnia, minél többnek és minél többször, hogy ha nem is nyugodtan, de valahogy legalább dolgozzanak, zenélni, írni, festeni tudjanak. Mert ha ez a kevés, maroknyinál is kevesebb író, költő, zenész és festő, ha ez a kevés megmaradt fanatikus és megszállott sem ír, fest, vagy zenél, akkor könnyen lehet, hogy végképp ránk borul, hogy úgy mondjam, a homály. Egyszóval, nem a díjakra vagy az ösztöndíjakra kellene odafigyelni, hanem a zenére, a képre, a rajzra, a könyvre – és akkor talán születnének olyan könyvek, képek, zenék, rajzok, amelyekre érdemes odafigyelnünk.” – Magyar Szó, 2011. november.)

Azóta eltelt fél év, és az irodalmi (költészeti) ösztöndíjnak, ahogy mondani szokás, híre-hamva sincs. ‒ Persze, az is lehet, hogy valamit félreértettem, mert talán tényleg csak az újsághír meg a rövid interjú volt a lényeg, a tisztelt olvasókat megnyugtató információ, miszerint az irodalommal (költészettel) minden a lehető legnagyobb rendben! Íróink (költőink) jól megvannak, kitartóan dolgoznak, és közben az álluk sem kopik fel: díjakat és ösztöndíjakat kapnak, szépen telik az élet, regényfolyamok csordogálnak a gazdagon burjánzó partok közében.

Nem tudom, miért vannak még mindig illúzióim. Az irodalom, úgy tűnik, nagyjából ennyit ér ‒ vagy még ennyit sem.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s