A virágzó barackfáknak

március 8, 2014

A mai hírekben olvasom (mennyivel jobbak azok a napok, amikor az ember nem olvas napilapot), szóval a mai hírekben első helyen szerepel, hogy az egyik vajdasági magyar párt az Újvidéki Színházban tartotta a választási kampányát. Helyes, mondom magamban. – Némileg persze érintett vagyok a dologban: ebben a színházban kellett volna bemutatni idén ősszel az egyik drámámat (Keszég László rendezésében). Mivel azonban az említett párt nemrég egy új igazgatót helyezett a színház igazgatói székébe, és mivel ennek az igazgatóváltásnak a furcsaságait néhány, egyébként nagyon kevés barátommal (pl. Végel Lászlóval) együtt magam is szóvá tettem, ezért teljesen érthető, hogy az Újvidéki Színházban nemkívánatos alak lettem. Mi sem természetesebb ennél. (Végel Lászlónak nagyobb szerencséje volt: a Neoplanta alapján született előadás még átcsúszott valahogy a résen – és milyen jó, hogy így alakult, mert az elmúlt évek egyik legjobb színházi előadása lett, nem csak tartományi, nem is csak országos szinten.) – Az említett vajdasági magyar párttal egyébként semmi bajom nincsen: nem rosszabb, igaz, nem is jobb a többi balkáni pártnál. És azzal sincs bajom, hogy az íróknak nincs helyük a színházban. Tulajdonképpen úgy gondolom, hogy a rendezők is feleslegesek, a dramaturgok meg pláne. De ami engem illet, igazán el tudom képzelni a színházat színészek nélkül is, sőt néha szerintem is sokkal jobb lenne, ha nem akadékoskodnának folyton az ostobaságaikkal meg a primadonnáskodásaikkal. – Tehát még egyszer mondom, hogy teljesen érthető legyen: nagyon helyes, hogy az Újvidéki Színházban választási kampányokat, pártkonferenciákat, pártkongresszusokat, tisztújító közgyűléseket tartanak. Elvégre, aki a széket adja, teljes joggal kérheti, hogy mi legyen és mi ne legyen műsoron. Elismerem, hogy így van – és ezt a helyzetet elfogadom. A drámámat pedig ma este nyolckor felolvasom az erdő szélén, a szántók határában, a fűszálaknak, a rögöknek, a nyíló rügyeknek, és külön tisztelettel a már teljes pompájukban virágzó barackfáknak.

Reklámok

2 hozzászólás to “A virágzó barackfáknak”


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s