Egy kertész naplójából

május 3, 2014

(Gabriel García Márqueznek)

A füvet kaszálom a barackosban egy fülledt tavaszi délutánon. Gabriel odajön hozzám, és a százszorszépekre mutat. Ezekre vigyázz, ezeket hagyd meg nekem, mondja. Egész nap dolgoztam, délelőtt fákat metszettem, délután a füvet kaszáltam, szakad rólam a víz, nincs kedvem kerülgetni néhány virágszálat. Gabriel, válaszolom, ne baszogass, két nap alatt újra kinőnek. Néz rám a nagy, mézszínű szemeivel, és azt mondja, két nap nagyon hosszú, két nap végtelenül hosszú idő. Majd hozzáteszi: az élet a legjobb dolog, amit valaha is kitaláltak.

Másnap a kert végében egy döglött siklót találok, mint egy nagy J betű, vagy mint egy hosszú, vékony szardarab, úgy fekszik a fűben. Igyekszek legyőzni a viszolygást, és közelebb hajolok. A testén piros sebek vannak, a hasa néhány helyen felrepedt, látszanak a belsőségek. A napszámosok verhették agyon kapával, és tréfából átdobták a kerítésen. Remeg a hasam, de kesztyűt húzok, és azon a részén fogom meg, ahol a legvastagabb. Megkeményedett már, majdnem olyan, mint egy bőrkorbács. Az út túloldalán van a csatorna, a vize állott, sűrűn benőtte a hínár, csak a közepén van egy tiszta rész, a siklót oda hajítom. Fent marad a víz tetején.

Harmadnap az egész várost elönti a szarszag. Már reggel, amikor az ablakot kinyitom, dől be rajta, nem lehet szellőztetni. Később kimegyek a barackosba, de ott a szag még erősebb, és egyre csak fokozódik, dél körül már olyan tömény, hogy be kell mennem a házba. Gabriel csak most ébred, irigylem, amiért ilyen jó alvó. Hírek érkeznek a környező városokból, a helyzet náluk is ugyanez. A bűz lassan a házba is beszivárog, sehova nem lehet elrejtőzni előle, estefelé az egész tartományt komor szarszag fojtogatja. A rádió közlése szerint a csatornázási művek munkásai minden árkot, minden elvezetőt és minden szennyvíztárolót átnéztek, de sehol nem találtak hibát, a bűz forrása tehát egyelőre ismeretlen. A nap során többen rosszul lesznek, nekem is hányingerem van, nem tudom megenni a vacsorámat. Gabriel orra viszont gyorsan hozzászokik a szaghoz: vastag szeletet vág magának a kenyérből, és kolbászkarikákat eszik, paradicsommal.

Éjjel kimegyek a csatorna partjára. Gabriel is jön velem. Kezdem megszokni a szarszagot, arra gondolok, hogy ez már mindig így lesz, és akkor jobb, ha megszokom. Az égbolt zöldes fénnyel dereng, a csatorna vize szépen tükrözi a holdat. Keresem a siklót, de már nincsen ott, ahova dobtam. A következő percben megszólalnak a tücskök, Gabriel pedig a közeli akácfához lép, és oldalba vizeli, bő aranysugárban.

Már az ágyban fekszünk, ő az övében, én a magamében, amikor azt mondom neki: igen, az élet a legjobb dolog, mert a halálból táplálkozik.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s