W. H. Auden: A szépművészeti múzeumban

szeptember 4, 2014

Ami a szenvedést illeti, soha nem tévedtek ők,
a régi mesterek; nagyon is jól értették a helyét
az életünkben; tudták, hogy amíg szenvedünk, valaki más
eszik éppen, vagy ablakot nyit, vagy csak elsétál mellettünk;
és hogy, miközben a vének lelkesen, áhítattal várják
a csodás születést, mindig is lesznek olyan gyerekek,
akik nem vágytak erre különösebben,
az erdőszéli tavon korcsolyázgatva;
és nem feledkeztek meg arról sem ők, a régiek,
hogy a legszörnyűbb mártírhalál is egy félreeső helyen,
egy lehugyozott utcasarkon kell, hogy végbemenjen,
ahol a kutyák tovább élik kutyaéletüket, a hóhér lova
meg egy fához dörzsöli ártatlan farát.
Mint ahogy Breughel Ikaruszán: minden
olyan könnyedén fordul el a szörnyűségtől; a szántó férfi
talán hallotta a loccsanást, az elveszett kiáltást,
de számára ez nem volt nagy bukás; a nap ugyanúgy
sütött a zöldes vízben eltűnő fehér lábakra, mint
bármi másra; a pazar, kifinomult hajónak pedig, amely
láthatott ugyan valami szokatlant, egy ifjút lezuhanni az égből:
máshol akadt dolga, és békésen tovább vitorlázott.

(Danyi Zoltán fordítása)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s