Titkos beszélgetések a színházról

október 10, 2014

Tisztelettel köszöntöm a közönséget, és tisztelettel köszöntöm a beszélgetés résztvevőit: Gyarmati Katát, Andrási Attilát, Urbán Andrást és Virág Györgyöt.

(1)
A beszélgetésünk címe: „Centrifugában a kő, -színház, (a)politika, konzervatív, polgár, -pukkasztó, alternatív”. Amikor ezt a címét először elolvastam (ezt a címet ugyanis nem én találtam ki, de nem tartom rossznak), az első szó, amelyen megakadt a szemem, az a CENTRIFUGA volt ‒ és persze mindjárt a mosógépre gondoltam. Először az jutott tehát eszembe, hogy ha egy színházról szóló beszélgetésben megjelenik a MOSÓGÉP, akkor ez azt sugallja, hogy mintha lenne valami a színházak körül, amit tisztára kellene mosni…

Vagyis, hogy mintha lenne itt valami PISZOK, valamiféle szennyeződés ‒ mint az agyonhasznált munkásruhán.

A munkásruhának, az igazi, komoly dolgokra használt munkásruhának különben ‒ úgy veszem észre ‒ az egyik legfőbb jellemzője az, hogy soha nem lehet teljesen tisztára mosni. Mindig marad valami halvány folt, és mindig marad benne valami az izzadságból ‒ hiába főzzük ki, hiába centrifugázzuk, mert az izzadság mintha belemarná magát a szövet szálaiba.

Ráadásul, aki RÓZSÁKKAL dolgozik, mint ahogy én is, annak tudnia kell, hogy ez egy elég véres munka. A rózsa mindenkit, aki hozzányúl, előbb vagy utóbb felsebez ‒ így a rózsakertész munkásruháján a VÉR is nyomot hagy, örökre kimoshatatlanul.

Tehát VÉR és VEREJTÉK ‒ ez lenne az, amire a színházzal kapcsolatban gondolnunk kell?

Ehhez szorosan kapcsolódóan, az első kérdéseim a ruhára, az öltözködésre vonatkoznak:

‒ Mit jelent számotokra az öltözködés?
‒ Az öltözködést praktikus kérdésnek tekintitek, vagy esetleg több annál? Arra gondook, hogy van-e pl. bármi jelentősége ma annak, hogy valaki zsinóros díszmagyart vagy pedig német katonai zubbonyt visel?
‒ Ez csak esztétikai kérdés?
‒ (A divatdiktátorok szerint az öltözködésünkkel állást foglalunk.)

(2)
Nem véletlenül kérdezlek benneteket a ruháról, vagyis a „köpönyegről”, amelyet viseltek ‒ a ruha, a jelmez ugyanis a színháznak is fontos része, kelléke. Erre vonatkoznak a következő kérdéseim:

‒ Mennyire fontos a ruha, a jelmez a színházban?

‒ Urbán Andrásnak a 90-es évek elején volt egy Hamlet-rendezése, amelyben minden szereplő és minden zenész teljesen meztelenül játszott.
‒ A meztelenséget sokszor öncélúnak (vagy „polgárpukkasztásnak”) gondolják, de nem gondolom, hogy egy rendező számára ez elég motiváció ahhoz, hogy az előadásban a meztelen test megjelenjen.

‒ Urbán, Andrási: Mit jelent számukra a meztelenség?
‒ Mit jelent kifejezetten színházi szempontból a test? Mit lehet a színpadon kezdeni vele?

‒ Gyarmati Kata dramaturgként elsősorban a szövegekkel dolgozik. Lát-e maga előtt jeleneteket, figurákat, jelmezeket, amikor dramatizál egy szöveget? Vagy ilyenkor még csak a szöveg (az „irodalom”) létezik?

(3)
Az előbb már említettem a rózsákat, és azokat a sebeket is, amelyeket a rózsák ejtenek. Urbán András egy időben, amikor nem volt munkája, szintén egy rózsakertészetben dolgozott napszámosként. Gondolom, őt is felsebezte néhányszor a rózsa.

‒ Urbán hogyan emlékezik vissza a napszámos időszakra?
‒ Tudott-e később IHLETET meríteni a rózsákkal végzett kétkezi munkából? A Rózsák című előadásnál pl. segítettek-e neki valahogy ezek a „véres” tapasztalatok?

‒ Andrási Attila színházi tevékenységében milyen szerep jut az ihletnek? Mi az, ami megihleti, vagy ami leginkább motiválja, amikor egy eladáson dolgozik?
‒ Ön szerint hogyan viszonyul egymáshoz a művészi ihlet (=a művészet mozgatója) és a politikai ideológia (=a politika mozgatója)?

‒ Gyarmati Kata mit gondol az ihletről és az ideológiáról? Lehet-e az ideológia a színház ihletője? A kettő közül melyiket nélkülözné a színházban?

Egy amerikai zsidó filozófusnál (Woody Allennél) olvastam a következő gondolatot: „A hagyomány nem más, mint az állandóság illúziója.”
‒ Mit gondoltok erről? Hogy kell ezt értenünk?

(4)
Beszélgetésünket a centrifugával és a mosással indítottuk, és utaltam rá, hogy van valami a színházainkban, amit tisztára kellene mosni… A másik dolog, ami a címről, pontosabban a címben szereplő kőről eszembe jutott, ez a mondat volt: „Még a kő is megszólal, ha kiverik a fogát.”

Eredetileg úgy emlékeztem rá, hogy ezt a mondatot Danilo Kisnél olvastam, de amikor keresni kezdtem az Interneten, hogy leellenőrizzem magam, akkor egyre csak Esterházy Péter neve került elő. Ez persze még nem jelent semmit, mert Esterházy ‒ tudjuk ‒ egész novellákat szokott idézni jelöletlenül Danilo Kistől, tehát ettől még lehetett ez a mondat Danilo Kis mondata is. Amikor viszont tovább kerestem, egy olyan cikket is találtam, amely szerint ez, hogy „a kő is megszólal, ha kiverik a fogát”, egy népszerű mondás volt a kommunista diktatúra idején ‒ elsősorban az ávósok szerették mondogatni.

Ezek után újra átlapoztam Danilo Kis könyvét, és akkor megtaláltam a mondatot a Borisz Davidovics síremléké-ben. Egy kivételesen kegyetlen vizsgálóbíró szájából hangzik el, aki így fogalmazza meg a maga életfilozófiájának lényegét. Persze, tudjuk, hogy a Borisz Davidovics síremléke a volt Jugoszlávia egyik legnagyobb irodalmi botrányát váltotta ki: többen plágiummal vádolták a szerzőt, mondván, hogy más valakitől lopta a történetet. Így hát elég nehéz lenne kideríteni, hogy ez a mondat honnan és kitől származik. Nekem mindenesetre nagy CSALÓDÁS lenne, ha kiderülne, hogy nem Danilo Kis írta.

Ezzel kapcsolatban a következőket kérdezem:

‒ Mi jelentette az eddigi legnagyobb csalódást számotokra a színházi pálya során?

‒ Ha nincs elég néző, ha nincs elég közönség, az mekkora csalódás?
‒ Lehet-e tudni, hogy a vajdasági magyar színházaknak mekkora a közönsége? Tehát, hogy hány embert érint közvetlenül az, ami a vajdasági magyar színházakban és színházakkal történik?
‒ Néhány ezer ember megér ekkora felhajtást, mint ami az igazgatóváltás körül volt?

‒ Miért fontos a politika számára a színház? Ez a néhány ezer ember nem egy erős szavazói bázis. Mit gondoltok, mi indokolja mégis, hogy a színház politikai tényező?

(5)
Sokan elég nagy csalódásként élték meg azt is, ahogyan a vajdasági magyar színházakban az úgynevezett IGAZGATÓVÁLTÁSOK lejátszódtak. Ennek elég nagy visszhangja is volt, nem kevés hazai és magyarországi értelmiségi reagált rájuk, nyílt levél, jegyzet, tiltakozás formájában. A tiltakozók között nem csak színházi emberek, színészek, rendezők, kritikusok, hanem írók, újságírók, tanárok és más értelmiségiek is vannak, köztük elég sok ismert és nagy nevű ember ‒ vagyis, úgy tűnik, hogy a visszhang valóban elég komoly. Ugyanakkor viszont ennek a megmozdulásnak gyakorlatilag semmi eredménye nem volt, hacsak nem annyi, hogy az egyik vezető vajdasági magyar politikusunk, egy kalap alá véve a tiltakozókat, „lázadó értelmiséginek” nevezte őket, meglehetősen elítélő értelemben.

‒ Szerintetek érdemes odafigyelni „a lázadó értelmiség” hangjára? Egyáltalán, lázadók-e azok, akik esetleg kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekünk?

‒ Hol van a határ, ameddig beleszólhat a színház életébe a politika? Meddig elfogadható ez a számotokra?

‒ A politika Kelet-Európában egyre intenzívebben, egyre zavaróbban átjárja az élet minden területét. Mindenhova igyekszik behatolni, mindent át akar itatni. Mit tehetnek a színházak (vagy kell-e tenniük bármit is) a szabadságuk megőrzése érdekében?
‒ A kollektív felmondás mint végső eszköz elfogadható lenne-e szerintetek egy ilyen igazgatóváltási ügy esetében?

A politika másként is bekerülhet a színházba, nem csak az ideológia felől ‒ hanem például úgy, hogy egy mélyről fakadó, őszinte kiáltást hallunk az életünket agyonnyomó ideológiák ellen.

‒ Urbán szerint mikor beszélhetünk kiáltásról egy előadással kapcsolatban (pl. „Neoplanta”), és mikor arról, hogy egy előadás ideológiai indíttatású (pl. „Vörös”)?

(6)
A pénz kérdését is forgassuk meg a színházi centrifugánkban. Egy barátom, egy ismert színházi rendező, nemrég arról panaszkodott, hogy egyre kevesebb PÉNZT kap a színház, a támogatások elapadtak, egyre kevesebb előadást lehet rendezni, ezeket is egyre kevesebb pénzből kell megvalósítani stb. Ez a barátom nagyon dühös volt, amiért nem tud dolgozni, mivel nincsen rá pénz. Nekem viszont úgy tűnt, hogy itt valami félreértés van, a jó színházhoz ugyanis nem kell pénz.

Persze, mindenki a pénzről beszél, mert a pénzből élünk, de szerintem nem a pénz teremti a színházat, hanem amiről már beszéltünk az imént ‒ az IHLET.

Az olyan művészetet, amelyet a pénz motivál és a pénz mozgat, Hamvas Béla pénztől megbüdösödött művészetnek nevezi. Ez igaz lehet a színházra is ‒ ahol ennyit beszélnek a pénzről, ott valami bűzleni kezd.

Minden bizonnyal egyedül maradok ezzel a véleményemmel, de azt gondolom, hogy az igazi, jó színházhoz nem pénz kell, hanem ihletett emberek kellenek. Ha nincs ilyen ember, akkor elég hozzá néhány babszem, néhány krumpli, vagy pedig a KÖVEK ‒ mert a kő is megszólal, ha kiverik a fogát. A jó rendező, aki tényleg arra született, hogy rendező legyen, az, ha nincs más, a kövekkel és a köveknek rendez előadást.

‒ Andrási, Urbán: Rendeztek-e már előadást krumplival és kővel?

(7)
Az egyik legnagyobb ma élő magyar írótól, aki egész életét az írásnak szentelte, egyszer megkérdezték, hogy mi a fontosabb számára, az élet vagy az irodalom. Lezárásképpen tőletek is ezt kérdem, hiszen úgy tudom, az életet számotokra a színház jelenti.

‒ Mi a fontosabb, a SZÍNHÁZ vagy az ÉLET?

A magyar írót egyébként Nádas Péternek hívják, és ő azt válaszolta, hogy természetesen az élet, mindig az élet az első, mindig az élet a fontosabb. Majd elgondolkodott, és azzal fejezte be a válaszát, hogy ez az élet viszont, ahogy mi itt élünk, a nagy művészet mellett „kutyaszar, kutya fasza, semmi, nulla”.

(2014. 07. 12.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s