Kakasok és rózsák

szeptember 4, 2017

Náray Évának és Penovác Endrének

 

A rózsákkal kezdődik, és a kakasok lábával ér véget – mert először csak a rózsák voltak, illetve csak a rózsákról volt szó, arról, hogy szeretnék nekik rózsát vinni ajándékba,

és azután a festő feleségével hónapokon át egyeztettünk, hónapokon át kerestük a megfelelő időpontot, hogy mikor vigyem el a rózsákat, mert egy ideje a rózsák mögé rejtőzök, rózsákkal álcázom magam, rózsákkal igazolom a nehezen meghatározható tevékenységemet, mert a rózsákkal mindent, vagy majdnem mindent igazolni lehet,

szóval, sokáig kerestük az időpontot, és van, amit érdemes keresni, mert végül meglett a megfelelő perc, és akkor szorosan összekötöztem a rózsáimat, és elvittem őket Topolyára, hogy a festő ültesse el a kertjükben, az egyik legszebb kertben, amit ismerek, és ami egy járványkórház kertje volt régen, úgyhogy szükség esetén ide temették azokat, akik belehaltak a fertőzésbe, és az ásó éle, ha a festő mélyebben nyomja a földbe, néha ma is csontokba ütközik, és az igazság az, hogy valójában ezeknek a csontoknak vittem a rózsákat, mivelhogy ez is része a nehezen meghatározható tevékenységemnek: rózsákat ültetni csontokra, a járványok áldozatainak a csontjaira, akiknek az arcára lázrózsákat festett a skarlát,

így tehát ezekkel a rózsákkal, a skarlát rózsáival kezdődik a kiállítás, amelyről beszélnem kell,

de még mindig csak a rózsákról beszélek, ami szintén fedőtevékenység, mert az igazság az, hogy félek a kakasoktól, és ezért óvatosan körözök, behúzott nyakkal járkálok körbe a rózsákkal és a lázrózsákkal, hogy felmérjem közben az esélyeimet, mivelhogy gyerekkoromban megtámadott egy kakas, és azóta vigyázok velük, azóta óvatosabb vagyok a kakasokkal, legalábbis óvatosabb, mint a festő, aki viszont egészen közel megy hozzájuk, és egészen mélyrehatóan foglakozik velük, holott gyerekkorában őt is megtámadta egy kakas, egyenesen a szemét akarta kiszedni, de mellé ütött a csőrével, elvétette, úgyhogy most itt állhatunk a kakasos akvarellek előtt, és addig húzom, addig halogatom, hogy a kakasokról beszéljek, ameddig csak lehet,

pedig néha én is elvétem, néha addig halogatom a dolgokat, hogy végül túl késő lesz, ezért kezdtem el közben, a magam számára is észrevétlenül, beszélni róluk,

és most már róluk van szó, most már kizárólag a kakasokról beszélek, mert miután a negyven darab összekötözött rózsatővel megérkeztem Topolyára, a festő bevezetett a műtermébe, ahol három kakassal találtam magam szemben, három nagy, kakasos akvarellel, az egyikükön meg se száradt még a festék, és a kakas lába is hiányzott a képről, de a farka megvolt, a farka már mind a három kakasnak megvolt, és ez a lényeg, merthogy a kakasokat is a farkuknál kell megfogni, mármint festőileg értem, mivel ha megfested a farkát, akkor megfestetted a kakast, gondoltam,

és amikor megláttam ezeket a fekete farktollakat, akkor úgy éreztem, minthogyha megütöttek volna, nem ököllel, hanem bottal, mert ezek az ecsetnyomok, ezek a határozott, kemény, szigorú ecsetvonások olyanok voltak számomra, mint a botütések, egy zen mester botütései,

mivel a szerzetesek a hajnal szürkéjében kezdenek meditálni, és az éjszaka fekete mélyéig nem hagyják abba, és ez így megy heteken át, és a hosszú üléstől az izmok megkeményednek, görcsössé válnak, ami tompítja a figyelmet és akadályozza az összpontosítást, ilyenkor a zen mester hangtalan léptekkel a tanítványhoz megy, és a vállaira sújt a botjával, és ez az ütés, ez az erős ütés maga a megváltás, ugyanis a merevvé vált izmok fellazulnak tőle, és a szerzetes folytathatja tovább, nem kell feladnia a gyakorlást akkor sem, ha már halálosan elfáradt,

ilyen ütések voltak tehát ezek a szigorú, kemény ecsetvonások, és hálás voltam értük, mint egy elcsigázott tanítvány,

mindazonáltal ezeket az ecsetvonásokat érdemes közelebbről is megnézni, érdemes közelebb hajolni hozzájuk, és megvizsgálni a festék sűrűségét, a szín telítettségét, merthogy ez a szín az előbb említett éjszaka mélyével azonos, és érdemes megfigyelni azt is, hogy amikor az ecsetvonás a papír száraz részén halad, akkor szigorú és kemény, mint a botütés, amikor pedig a papír nedves részén jár, akkor gyengéd és puha, mint az ölelés,

vagyis egyetlen mozdulatban, egyetlen gesztusban benne van az ütés és az ölelés,

ezek után pedig a festő megszórja még az ecsetnyomot egy csipetnyi sóval, mert ő a sóval is fest, a kendermagos kakasokat sóval festi meg, a nedves ecsetnyomot megsózza, és az oldódó só kicsipkézi a kakastollat, ha pedig sós vízről beszélünk, akkor a tengerről beszélünk, vagyis ez a festő tengervízzel festi a kakasait, ami érthető, hiszen a tenger és a kakasok között van valamilyen összefüggés, elég csak arra gondolni, hogy a hullámoknak is tarajuk van, habár a hullámok taraja fehér, de talán csak azért fehér, mert kifehéredett a napon, vagy az is lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy a fehér jobban mutat a kékkel, míg a szürke és a fekete mellett a piros is jó, úgyhogy a fekete mozdulat, a fekete gesztus végén szinte lángra kap az a piros folt, ami lehetne akár egy rózsaszirom is, de nem az, hanem egy rúzsfolt, a szerelmünk rúzsnyoma, aki a kakasokkal csókolózik, a kakasokkal csal minket, és az éles, fehér csőrük felsebzi őt, hogy a rúzsnyomokon átütő vér anatómiai pontossággal fesse meg a kakastarajakat végül,

illetve nem, a vége nem ez, nem a tarajuk, hanem a lábuk, ugyanis a lábuk kerül a képre utoljára, és ezt csak onnan tudom, hogy amikor a műterembe léptem, akkor az egyik képről, mint említettem, még hiányzott a kakas lába, a gyökérszerű lába, amivel a földet kaparássza, és miközben kaparászik, néha csontokat kapar elő, mint ahogy a festő ásója,

és lehet, hogy éppen ezért hagyja utoljára a lábakat, nehogy túl korán kaparják ki a csontokat, a megfelelő pillanatot ugyanis nehéz eltalálni, de néha nem is kell keresni, eljön magától – ahogy most elérkezett a perc, hogy a fehér kakaslábak megnyissák a kiállítást.

(Belgrád / Collegium Hungaricum / 2017)

 

Endre17

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s